Holnap hivatalosan is megkezdődik a tavasz, ami igaz, hogy nem feltétlenül jelent egyből jó időt, de némi esélyt kínál, hogy végre fellélegezzünk.A mindennapok így is és úgy is szépen telnek, hogy látom fejlődni a kislányomat,amint lassacskán egyedül feláll, és körbe szaladja a szobát, de igazán várom már, amikor kivihetem a játszótérre és ott ismerkedhet a többi babával.
Sajnos Anglia még nem arról szól a számunkra, hogy sok barátunk lenne, főleg nem kisgyerekes családok.Bízom benne,hogy a jó idő beköszöntével ez a helyzet változik, és a kirándulások mellett sok aranyos Zoéval hasonló korú gyerkőccel találkozunk.Szerintem nagyon fontos, hogy ne csak az óvodában találkozzon és ismerkedjen másokkal, igenis kell, hogy ilyen szociális ingerek érjék a babát, bármennyire szeretném, ha csak én lennék neki a földkerekségen mint, ahogyan nekem ő a mindenem.Nagyon fontos, hogy ne okozzon később nehézséget a beilleszkedés, pláne, hogy idegen nyelven fognak hozzászólni.Mi a magyart tanítjuk elsősorban, és angol zenékkel, mesékkel töltjük meg a napot, amiből talán ugyanúgy ráragad majd valami.Manchester híres a sok nemzetiségű népességéről, így talán attól nem kell félnünk, hogy akár több nyelven is beszélhet majd.
Nagyon korai még erről beszélni, de talán összefügg azzal, hogy eljött az ideje, amikor anyu megunta a mosatlant, a szennyest, a szöszöket a szőnyegen, és lakás "rácsait".Apával komoly elhatározás született, miszerint minden ráér, amíg már elered az eső, vagy szürkül az ég. Igenis fontos, hogy anya is megemelje a fenekét a kanapéról, és kitegye a lábát a bevásárláson kívül.Nagyon nehéz külföldön a család és a régi, igazi barátok nélkül egy kisgyerekkel.Nem azért nehéz, mert ráakarom bízni valakire, hanem azért, mert szeretném megosztani velük.Mert szeretném elmesélni, hogy mászik, hogy felül, hogy feláll, hogy van, hogy Ő az enyém,a miénk. Én csináltam, és minden nap én teszek érte, hogy olyan, amilyen.Persze ő már számomra akkor is tökéletes volt, amikor megszületett, de szeretnén büszkén elmesélni az anyukámnak, a családomnak, és a barátaimnak.Az internet egy kis morzsa abból, amit kiadhat az ember, személyesen teljesen más.Megvan az ára, ha valaki jobb életre vágyik, és a gyerekének is a legjobbakat szeretné, ha jó iskolát, jó fizetést, és megbecsült munkahelyet kíván neki.Sajnos Magyarországon ez szinte lehetetlen!Össze teszem a két kezem, amiért megteremtettük, amink van, és nyugodtan fekszem le aludni, mert mindene megvan.
Nehéz befogadni egy idegen országot a szívünkbe, idegen emberekkel idegen nyelven, ahogyan az országnak is nehéz befogadnia a nem ott születetteket.Mégis mindkét fél megpróbál, és igyekszik a lehető legotthonosabb körülményeket teremteni.Egyszer azonban eljön az a pillanat, amikor az otthonról kiküldött fűszerpaprika elfogy, a nagymama terítője pedig még nem egyenlő a főztjével,és anyu órája még nem gyorsítja fel az időt, mikor láthatom őket újra.Bizony vannak napok, amikor nehezebb, amikor elmennék egy moziba, vagy sétálni a barátnőmmel, akit otthon hagytam.De ilyenkor megfogja a kezem a párom és erős leszek, megvárom.Megvárom, amíg eljön az az idő, hogy ezt átéljem újra, talán egy pár hónap múlva.Addig mást nem tudok, mint gyönyörködni abban, amim van. Egy szép család, aki itt mindig engem vár.Apa, aki értünk fekszik és kel, értünk dolgozik és ha kell megfogja a kezem.Bíztat és van ereje bizonygatni az élet szép, és neki mindig mi vagyunk a legfontosabbak.És Zoé...., nála semmi sem jobb, hogy ő létezik, hogy ő velem van. Amíg nem volt, nem tudtam, hogy mit akarok az élettől, hogy mi célom, hogy mi az értelme. Ha anya vagy, az egész élet más értelmet nyer, egy pillanat alatt megszűnsz lány lenni és nő leszel. Ha megszületik valaki, aki ti hoztatok létre a szerelmeddel semmi és senki onnantól nem választhat el tőlük.
Ez a világon a legszebb dolog. Alapvetően változtatja meg az életed.
Ez most kicsit más fejezet volt, mint a megszokott, de ez is hozzátartozik.
Azért néhány kép az elmúlt napokból:
